Megállapodtak a 2011 évi minimálbérekről!!! |
| 2010. december 02. csütörtök, 15:42 |
|
Megszületett a döntés a 2011. évi minimálbért és garantált bérminimumot illetően. Amint elkészül a rendelet, honlapunkon közzétesszük és értesítelek róla. Tehát a döntés: A jövő évi minimálbér 78.000, a garantált bérminimum 94.000 forint lesz, az országos béremelési ajánlás 4-6 százalék közé esik, ebben állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén. A munkavállalói oldal hangsúlyozta, hogy az adó és járulék szabályok változása miatt a nettó minimálbér a 4.500 forintos bruttó emelés ellenére is csak nettó 154 forinttal emelkedik. Pataky Péter a munkavállalói oldal elnöke a munkaadók által tett végső ajánlat elfogadásakor közölte, hogy ahhoz az MSZOSZ záradékot fűz, amely szerint kevesli az emelést, de nem akadályozza meg az aláírást. Ezt követően Borsik János az Autonóm Szakszervezeti Szövetség nevében ugyanezt jelezte. A munkaadói oldal hangsúlyozta, hogy a 4-6 százalékos béremelésre azt ajánlja, hogy a kisebb keresetűek kapjanak magasabb emelést. Ezt a munkavállalói oldal is elfogadta, sőt javasolta, hogy a kis- és közepes keresetűek 6 százalék emelést kapjanak, és ezt vegyék be a megállapodásba. Ezt utóbbit viszont a munkaadói oldal nem fogadta el, mivel az "végrehajtási rendelet" lenne a megállapodáshoz. További szép napod kívánok neked és ne feledd, mindig ott állok melletted!
|