KLIKK »
A fórumba való
belépéshez
és a regisztrációhoz
Kiemelt Partnereinknek
ingyenes
„ellenőrzési elsősegélyvonal”
telefon
(06) 20 549 7???
(normál díjas mobiltelefonszám)
Erzse Tibor
Erzse Tibor
munkaügyi szakértő és tanácsadó

Munkaügyi pályázatok

Nemzeti Együttműködés Program
Munkaerőpiaci Alap

„Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása”

MPA-2011-KKV

 

I. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE

 

A Nemzeti Együttműködés Programjában meghatározottak szerint a gazdaság talpra állításához való hozzájárulás, a KKV-k fejlődésének, piaci pozíciójának megerősítése és versenyképességének növelése, ezen vállalkozásoknál az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, többlettámogatás biztosítása az ország gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból kedvezőtlen helyzetű térségeiben; a hátrányos helyzetű munkavállalók, ezen belül az álláskeresők foglalkoztatásának ösztönzése, a területi kiegyenlítő folyamatok elősegítése és a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése.

 

I. 1. A támogatás összege

 

A pályázatban szereplő beruházási projekthez:

  • legfeljebb 120 millió Ft,

  • a hátrányos/leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető.

A projektenkénti támogatás összege a legalább 300 új munkahelyet eredményező beruházás esetén legfeljebb további 100 millió Ft-tal növelhető. Ez utóbbi, 100 millió Ft összegű kiegészítő támogatás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekből, településekből pályázóknál már 250 új munkahely létesítése esetén elnyerhető.

 

I. 2. A támogatás mértéke

 

A támogatás intenzitási mértéke - más állami támogatásokkal együtt - nem haladhatja meg a pályázati felhívásban szereplő elszámolható beruházási költségeknek az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 30. § (1) bekezdésében meghatározott, területenként változó, alábbi %-os mértékeket:

  • Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl tervezési-statisztikai régiókban 50 %,

  • Közép-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban 40 %,

  • Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban és Pest megyében 30 %,

  • Budapesten 10 %.

A fenti területi besorolás szerinti támogatási intenzitások kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, középvállalkozások esetében 10 százalékponttal növekednek.

Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,2 millió Ft/új munkahely. Az alaptámogatáson kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan:

  • amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségekben , településeken valósul meg, új munkahelyenként 150 ezer Ft,

  • amennyiben a beruházás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településeken valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft ,

  • amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft,

  • amennyiben az előző pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 200 ezer Ft.

A pályázó így 2,2 millió Ft/új munkahely mértékű fajlagos támogatást igényelhet, amennyiben a vállalkozás leghátrányosabb helyzetű kistérségben/településen működik, és a fentiekben felsorolt valamennyi szempontnak megfelel. Ha bármilyen okból nem valósulna meg a regisztrált álláskeresők, ezen belül a roma álláskeresők alkalmazása, az új munkahelyenként elnyerhető kiegészítő támogatást a pályázó nem veheti igénybe, illetve ha igénybe vette, a létszámnak megfelelő összeget vissza kell fizetnie.

 

II. A PÁLYÁZÓK KÖRE

 

II. 1. Jogi forma

 

A pályázaton kizárólag az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel rendelkező KKV-k vehetnek részt, amelyeknek Magyarországon telephelyük van, az alábbi jogszabályok szerint:

  • a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti gazdasági társaságok,

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 70. §-a szerinti egyes jogi személyek vállalatai,

  • az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény szerinti szervezetek,

  • a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelepek,

  • a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek,

  • az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti vállalkozók.

 

II.2. Méret

 

A pályázati kiírásra kizárólag a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro- kis-és középvállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt.

 

II. 3. Iparág

 

Nem nyújtható regionális beruházási támogatás:

  • a Rendeletben meghatározott nagyberuházáshoz,

  • acélipari tevékenységhez,

  • a hajóépítési ágazatba tartozó tevékenységekhez,

  • szénbányászathoz,

  • szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

  • halászati és akvakultúra tevékenységet szolgáló beruházásokhoz, továbbá halászati termékek feldolgozását és forgalmazását szolgáló beruházáshoz,

  • mezőgazdasági termékek elsődleges termeléséhez,

  • mezőgazdasági termékek feldolgozásához, forgalomba hozatalához a Bizottság 1628/2006/EK rendeletének 2. cikk (1) bekezdés p) és q) pontjában meghatározott kizárásos esetekben,

  • a nehéz helyzetben lévő vállalkozások részére.

 

II. 4. Projektre vonatkozó korlátozások

 

Pályázni csak olyan beruházással lehet az ország bármely településéből, amely esetében a pályázó:

  • a beruházást legkésőbb 2011. november 30-ig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását benyújtja (ez a feltétel új épület, épületrész építésére vonatkozóan is érvényes),

  • a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet (a részmunkaidőben foglalkoztatottak a teljes munkaidőben foglalkoztatottak arányos tört részének felelnek meg),

  • építési beruházás esetén rendelkezik a beruházáshoz szükséges elvi hatósági engedélyekkel (a jogerős hatósági engedély a hatósági szerződés megkötésének feltétele),

  • a támogatás iránti pályázatát a beruházás megkezdése előtt benyújtja,

  • a beruházást a pályázatot befogadó munkaügyi központ által megküldött, a pályázó támogatásra való jogosultságáról szóló értesítés átvételét követően kezdi meg,

  • üzleti tervében kellően alátámasztja a stabil piaci háttér meglétét, a tervezett foglalkoztatás megalapozottságát, a beruházás finanszírozási hátterét,

  • meggyőzően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, a szolgáltatás hasznosságát,

  • a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig - folyamatosan fenntartja és működteti az érintett régióban. Ez a követelmény - amennyiben ezen időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása biztosított az érintett régióban - nem akadályozza a technológiai változások miatt korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét. A korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét követő fenntartási időszakban a kedvezményezett a tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjére támogatásban nem részesülhet,

  • a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen,

  • a tervezett létszámbővítés megvalósítását követően - amennyiben a létszámfeltöltés időközben megvalósult, a hatósági szerződés aláírásának napjától - a beruházásban érintett telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő, illetve ha a régióban több telephellyel rendelkezik a pályázó, a munkaügyi központ illetékességi területén lévő telephelyeinek a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámára vonatkozóan, és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára külön-külön és együttvéve legalább 2 éves - folyamatos (éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva) foglalkoztatási kötelezettséget vállal. Amennyiben a pályázó a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprész központi kerete terhére meghirdetett korábbi munkahelyteremtő beruházási pályázat keretében foglalkoztatási kötelezettséget vállalt a munkaügyi központ illetékességi területén, és ez a létszám nagyobb, mint a jelen pályázat benyújtását megelőző 12 hónap átlaglétszáma, az érvényben lévő foglalkoztatási kötelezettségét kell meglévő éves létszámnak tekinteni.

  • a beruházás nettó - ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem rendelkező pályázó esetében bruttó - bekerülési költségének legalább 25 %-át saját forrásból biztosítja, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható be,

  • a támogatás odaítélése esetére - a beruházás befejezésének dátumától számított legalább 3 évig, továbbá az azt követő záró-beszámoló elfogadásának napjáig tartó időtartamra - megfelelő fedezetet ajánl fel /Amennyiben a vállalkozás a pályázat benyújtását megelőző legalább 3 naptári évben működött, és ebből legalább 2 évben az adózás előtti eredménye pozitív volt, továbbá azonnali beszedési megbízásra felhatalmazói nyilatkozatot tesz, 15 millió Ft, illetve ez alatti támogatási összeg esetén nem köteles fedezetet felajánlani. Ha a támogatási összeg a 15 millió Ft-ot meghaladja, az anyagi biztosíték kötelezettség a teljes támogatási összegre vonatkozik. (a fedezet feltételeivel kapcsolatban az alábbiakon kívül még lásd az Útmutató 16. pontját és a 3. sz. mellékletet), rendelkezik a kötelezettségek teljesítését elősegítő anyagi biztosítékkal (ezzel legkésőbb a hatósági szerződés megkötéséig rendelkezni kell, a pályázatban erről nyilatkozni szükséges /lásd: Nyilatkozatok 30. pont/), amely lehet az odaítélt támogatás összegének

    • 20 %-át jelentő, feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, vagy garanciabiztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény, vagy

    • 150 %-át kitevő permentes (lásd még: 3. sz. melléklet III. Ingatlan jelzálogra vonatkozó egyéb rendelkezések fejezete), forgalomképes és nem lakás céljára szolgáló ingatlan, vagy

    • 200 %-os kapcsolt fedezet: legalább 50 %-át kitevő permentes (lásd még: 3. sz. melléklet III. Ingatlan jelzálogra vonatkozó egyéb rendelkezések fejezete), forgalomképes és nem lakás céljára szolgáló ingatlan, vagy 50 %-át jelentő feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, vagy garanciabiztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvény és maximum 150 %-os, a beruházás keretében beszerzett tárgyi eszközökre (műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések) alapított ingó zálogjog (a munkaügyi központtal történő egyeztetés szerint), valamint

  • a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén kötelezettséget vállal arra, hogy

    • a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, és a pályázatban szereplő beruházást változatlan formában megvalósítja, vagy

    • a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza, és csökkentett formában valósítja meg,

  • a pályázatban megjelölt projekthez más állami forrás igénybevétele esetén nyilatkozik, hogy annak esetleges csökkentett összegű odaítélésekor milyen más módon biztosítja a hiányzó forrást,

  • a támogatás felhasználása során vállalja a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok betartását (erről még lásd: Útmutató, 33. pont),

a beruházás befejezését követően a mérlegében aktiválja a megvalósított fejlesztést.

 

II. 5. Kötelező vállalások

 

A II.4. A projektre vonatkozó korlátozások fejezetben szereplők kötelező vállalásoknak tekintendőek, különös tekintettel az alábbi pontra:

A tervezett létszámbővítés megvalósítását követően - amennyiben a létszámfeltöltés időközben megvalósult, a hatósági szerződés aláírásának napjától - a beruházásban érintett telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő, illetve ha a régióban több telephellyel rendelkezik a pályázó, a munkaügyi központ illetékességi területén lévő telephelyeinek a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámára vonatkozóan, és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára külön-külön és együttvéve legalább 2 éves - folyamatos (éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva) foglalkoztatási kötelezettséget vállal. Amennyiben a pályázó a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprész központi kerete terhére meghirdetett korábbi munkahelyteremtő beruházási pályázat keretében foglalkoztatási kötelezettséget vállalt a munkaügyi központ illetékességi területén, és ez a létszám nagyobb, mint a jelen pályázat benyújtását megelőző 12 hónap átlaglétszáma, az érvényben lévő foglalkoztatási kötelezettségét kell meglévő éves létszámnak tekinteni.

 

II. 6. Adminisztratív feltételek

 

Nem vehet részt a pályázaton az a szervezet/vállalkozás,

  • amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás vagy adósságrendezési eljárás alatt áll,

  • amely a pályázatban feltüntetett beruházását a pályázat benyújtását megelőzően megkezdte,

  • amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha számára a hatóság fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

  • amely az MPA foglalkoztatási alaprészéből korábbi években igénybevett munkahelyteremtő támogatásból adódó kötelezettségét megszegve még nem számolt el,

  • amely az MPA-ból a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben a pályázatban megjelölt beruházáshoz munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesült,

  • amely az MPA-ból a pályázat benyújtásának hónapját megelőző három évben elnyert munkahelyteremtő támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit határidőre nem teljesítette,

  • amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott feltételeinek, illetőleg ezen feltételek teljesülésének igazolására nem, vagy nem a külön jogszabályban meghatározott módon kerül sor,

  • amely a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban a beruházás helye szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal kiemelt hatáskörrel rendelkező munkaügyi központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) illetékességi területén a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 94/A-94/G. §-a szerinti csoportos létszámcsökkentést hajtott végre, vagy a pályázat benyújtásának időpontjában ilyen eljárást megkezdett, és azt nem kívánja megszüntetni.

 

III. A PÁLYÁZAT TARTALMA

 

III. 1. Támogatható tevékenységek köre

 

  • Eszközbeszerzés

  • Immateriális javak

 

III. 2. Elszámolható költségek köre

 

  • Új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések,

  • immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése során felmerülő - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) 47-48. § és 51. §-a alapján elszámolható és igazolt - azon költségek, amelyek a Számviteli törvény 1. sz. mellékletében szereplő „A. Befektetett eszközök” mérlegsoron belüli „I. Immateriális javak” 2. és 4., valamint „II. Tárgyi eszközök” 1-3. mérlegtételek körébe tartozó eszközök beszerzésével, megvásárlásával kapcsolatban merülnek fel.

Az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

A II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegsorból az elszámolható költségek körében az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe.

Immateriális javakhoz támogatás akkor nyújtható, ha azokat a kedvezményezett

  • piaci feltételek mellett harmadik féltől vásárolja,

és

  • legalább három évig kizárólag a regionális támogatásban részesülő létesítményben használja,

és

  • eszköznyilvántartásba veszi, és a Számviteli törvény 52-53. §-a szerinti értékcsökkenést alkalmazza.

A támogatásban részesíthető immateriális javakra még különösen a következő feltételeknek kell teljesülniük: amortizálható eszközökként szerepeljenek a vállalat eszközei között, és beszerzésük harmadik féltől piaci körülmények között történjen.

Az immateriális javak beszerzésének értéke nem haladhatja meg az eszközök bekerülési értékének 25 %-át.

A támogatás keretében nem számolhatók el az alábbi költségek:

  • a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz bekerülési értéke,

  • ingatlan, földterület vásárlása,

  • gépjárművek bekerülési értéke,

  • szállítási ágazatban a szállító berendezések (gördülő eszközök) bekerülési értéke;

  • bérleti díjak, lízing költségek,

  • az elszámolható költségek a Rendelet 18/A. § (3) bekezdésében meghatározott immateriális javak bekerülési értéke, ha azt a kedvezményezett nem kizárólag a támogatásban részesülő létesítményben használja,

  • a korábban már használatba vett tárgyi eszköz bekerülési értéke,

  • a pályázat benyújtását megelőzően felmerült költségek.

 

III. 3. Fenntartási kötelezettség

 

A beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig - folyamatosan fenntartja és működteti az érintett régióban. Ez a követelmény - amennyiben ezen időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása biztosított az érintett régióban - nem akadályozza a technológiai változások miatt korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét. A korszerűtlenné vált tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjét követő fenntartási időszakban a kedvezményezett a tárgyi eszközök és immateriális javak cseréjére támogatásban nem részesülhet.

 

III. 4. Az önrész összetétele

 

A beruházás nettó - ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem rendelkező pályázó esetében bruttó - bekerülési költségének legalább 25 %-át saját forrásból biztosítja, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás nem számítható be.

A pályázatban megjelölt saját forrás összegének és formájának rendelkezésre állásáról a számlavezető vagy hitelintézet igazolását szükséges a pályázati dokumentációhoz csatolni.

 

III. 5. Előleg igénylése

 

A pályázók különösen indokolt esetben egy alkalommal támogatási előleget igényelhetnek. Az előleg folyósításáról a munkaügyi központ mérlegelési jogkörben dönthet. Az előleg összege legfeljebb a megítélt támogatás 20 %-a lehet, amelyet a munkaügyi központ a szerződés megkötését követő 30 napon belül utal a munkaadó részére.

 

IV. KAPCSOLAT

 

Amennyiben bármilyen további segítségre van igényük, készségesen állunk a rendelkezésükre: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 


Munkaüggyel, foglalkoztatással kapcsolatos információk és szolgáltatások tárháza


Copyright © 2012 munkaugyiforum.hu
Minden jog fenntartva. All rights reserved.