Mminimum járulékalap változás - Munkaügyi Fórum blog
Minimum járulékalap – drámai változások júliustól

2020.06.17.

Written by M. Aurél

2020.07.01-től a minimálbér 30%-át el kell érnie a járulék alapnak függetlenül attól, hány órára van bejelentve a munkavállaló. A törvénymódosítás egyértelmű célja, hogy gátat szabjon a visszaéléseknek, amely a ’kevés órás-kevés béres’ bejelentésekből származik azonban sok munkakört és részmunkaidős foglalkoztatást érint. De mire is számíthatunk? Bezáródnak az adózási kiskapuk? Olvasd el bejegyzésünket!

Múlt év novemberében nyújtotta be Varga Mihály pénzügyminiszter azt a törvényjavaslatot amely radikálisan megreformálja a társadalombiztosított ellátásra jogosultság feltételeit. Rengeteg apróbb módosítás követte ezt és vélhetően lesznek finomhangolások, de ami biztos, hogy júliustól érvénybe lép a módosított a Tbj. törvény.

Az Szja. törvény visszavág

A módsításokat az hívta életre, hogy csökkentsék a ’trükkös’ bejelentéseket. Az egyik ilyen lehetőség, amikor valakit nem túl életszerű bérezéssel jelentenek be akár havi párszáz forintra. Ebben az esetben a bejelentés megtörténik, de a járulékalap a minimálbér töredéke.

A másik eljárás amikor kicsit életszerűbben de a valóságot mellőzve kevés óra és kevés bérrel történik a bejelentés ezáltal a társadalom hozzájárulás is kisebb összeget képez.

A Munkaügyi Fórumon nem szeretnénk részletekbe menően ismertetni ezeket az eljárásokat inkább összefoglalva azt mondhatjuk ez a foglalkoztatás szürke zónája, amellyel az a gond, hogy kevés összeg folyik be a társadalombiztosításba.

A minimális összege

Az életbe lépő törvény alapján a minimális járulékalap a keresett bértől óraszámtól függetlenül minimum el kell érje a hatályos minimálbér 30%-át. Ez 2020-ban minimum 48.300 Ft. Természetesen, ha többet keres ás dolgozik akkor annak megfelelően növekszik a járulékalap.

Erre figyelj

A Munkaügyi Fórumon részletesebb szakmai anyaggal is készülünk amint a törvényt és annak alkalmazását pontosítják de addig is, ha valakit júliusban foglalkoztatsz akkor részmunkaidős foglalkoztatás esetén a járulékalap havonta legalább a minimálbér 30 százaléka (a továbbiakban: járulékfizetési alsó határ) lesz.

Repül a kő, ki tudja hol áll meg

A legtöbb szakértő és bennfentes véleménye egyezik abban, hogy a szigorítás célja az volt, hogy kiszűrjék a havi 350 Ft-ra bejelentett cégvezetőket és csekély óraszámra bejelentett dolgozókat ezzel kifehérítve a foglalkoztatás. A kemény fellépésnek azonban a valóban részmunkaidőben dolgozók is érintettjei lehetnek júliustól.

Fizetése, 926 Ft

A törvény jelenlegi értelmezése alapján előfordulhat papíron az a helyzet, hogy egy részmunkaidőben foglakoztatott dolgozó keresete 926 Ft lehet, ha egy órát dolgozott. de a járulékot 48.300 Ft után kell megfizetni.

Lehet 0 Ft-ot keresni?

Fórumokban és az interneten kering egy megközelítés mely szerint az új törvény szerint 0 Ft lehet a fizetés. Munkaügyi szempontból ez lehetetlen. Ennek két oka van:

Az egyik ok, hogy a Munka törvénykönyve normatívan minden bérezésnél a minimálbért vagy a garantált bérminimumot veszi kiindulási alapnak, mint fizetendő összeget. Ha valakit egy hónapban minimálbérért órában foglalkoztatnak akkor minimum 926 Ft / óra 2020-ban.

A másik ok pedig az, hogy munkáltató minden hónapban kötelezően kell leadjon úgynevezett 08-as bevallást, amelyben kifizetéstől függetlenül 0 Ft nem szerepelhet. Bővebben az Adózási rend törvényben (2017. évi CL. törvényaz adózás rendjéről *) Technikailag 1 Ft-t lehet bevallani de az meg a minimálbér miatt szabálytalan.

Sőt, át kell gondolni azon ügyvezetők bérezését is akik valóban több cégnél végeznek 1-2 órás operatív munkát ami gyakori jelenség egyes iparágakban.

Ami biztos adózási szempontból a 350 Ft-os fizetéssel rendelkező cégvezetők kora lealkonyul.

Hogyan készülj

Ha részmunkaidőben foglakoztatsz kisebb munkákra (takarítás, fordítás, adminisztráció… stb) akkor munkáltatóként most célszerű a költségvetésedet úgy tervezni, hogy hozzáteszel a bérezéshez vagy megfinanszírozod ezt pluszban hiszen a munkaerő piacon elég életszerűtlen, hogy valaki elvállaljon egy munkát 926 Ft-ért. Magyarán a bérköltséged ezekben az esetekben növekedni fog.

M. Mór

Ajándék munkaügyi segédanyagok és naptárak a 2024-es évre - Munkaügyi Fórum