Elismerjük a munkáját - Munkaügyi Fórum blog
Elismerjük a munkádat!

2022.04.29.

Written by viktor

“Ha az ember keményen dolgozik, a föld sem tétlenkedik” – kínai közmondás.

A nemzetközi szocialista, szakszervezeti és munkásmozgalmak térnyerésével és növekedésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is, mely során a hagyományos munkásünnep fokozatosan nemzeti ünneppé nőtte ki magát a világ számos országában. Magyarországon 1946 óta nemzeti ünnep május elseje.

Ma már tudjuk, hogy a jó munkához nem csak idő kell. Fontos, hogy a munka elvégzéséhez megfelelő körülmények is legyenek. Van még mit tennünk ezen a fronton. Munkavállalóként büszkének kell lenni a munkánkra és azt a mesteremberek becsületével végezni. Munkaadóként pedig felelősséget kell vállalni a munkavállalóinkért, akik megteremtik a lehetőségét a közös álmunknak.

A Munkaügyi Fórumnál tudjuk, hogy a munkaügyek, az emberi erőforrást érintő feladatok egyre több időt és energiát vesznek igénybe. Fontosnak tartjuk a munkádat, ennek kapcsán az OLM Rendszerrel és a HR-esek Fórumával közösen szeretnénk azt elismerni és megköszönni.

Fogadd szeretettel a segédanyaginkat és alkalmazásainkat, melyek segítségedre lesznek a mindennapi teendőkben:

Munkaidőkeretes és Munkaügyi naptárjaink segítségével a munkaidőkeretes számolások játszi könnyedségűvé vállnak!

Töltsd le ide kattintva! 

Munkaügyi és munkaidőkeretes elektronikus kalendáriumunkkal egy nagy lépést teszel a pontos és aktuális munkaügyi adminisztráció kezeléséért.

Itt tudod letölteni!

Szabadságtervező táblázatunkkal precízen fogod tudni nyomonkövetni a munkavállalók szabadságolását.

Töltsd le most!

Papír alapú jelenléti ív helyett, havi 1 db dolgozói aláírással használható ingyenesen az Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszer START csomagja.

Regisztrálj most!

Az új technológiák alkalmazásával versenyelőnybe kerülhetsz versenytársaddal szemben. A Digitális átalakulás a HR területén útmutató segítségével megismered a HR digitalizációjának főbb kérdéseit. Itt tudod letölteni az útmutatót!

A digitális technológiák alkalmazása kulcsfontosságú HR és munkaügyi szempontból, ezért szeretnénk a figyelmébe ajánlani az OLM Rendszer hivatalos blogját. Itt olyan szakmai bejegyzéseket és lehetőségeket talál, melyek segítenek a digitalizációs megoldásokban használatában.

Kattintson ide és látogass el a Blogra.

A Munkaügyi Fórum mellett várjuk a HR-esek Fórumán is ahol hasznos humán erőforrást érintő kérdésekről és hasznos tartalmakról olvashat.

Tovább a HR-esek Fórumára.

Munkaügyi Fórum csapata

Munkaügyi Fórum hírlevél
Iratkozz fel, hogy első kézből értesülj a munkaügyi, HR, adózás, TB és digitalizáció hírekről!
Hírlevél és Általános Szerződési Feltételek*
Adatkezelési tájékoztató (GDPR)*
Ajándék munkaügyi segédanyagok és naptárak a 2024-es évre - Munkaügyi Fórum